translated by: Skyes
No need to wake up is a story about a famous football player and an ordinary girl. I liked it so much when I read it, I wanted to translate it, so I asked Julia to let me do that. And she said that it's alright, and made me really happy. Thank you so much for that, honey :) For the original story please click on the link. I hope you'll love it as much as I do.
Ez a történet egy híres focistáról, és egy átlagos lányról szól. Annyira szerettem, mikor olvastam, hogy le akartam fordítani, ezért megkértem Juliát, hogy engedje meg ezt nekem. És Julia azt mondta, rendben van. Hihetetlenül boldoggá tett ezzel. Köszönöm, drága! Az eredeti történetért kérlek kattintsatok a linkre. Remélem, ti is annyira szeretni fogjátok, mint én.
[Itt a prológus! Remélem, hogy tetszeni fog nektek is :) Here comes the prologue! I hope you'll like it too :)]
Prológus
Január első napjai, 2012 – Lima
– Megvan az időpont.
– Mi? – kérdezte meglepetten.
– Milánóban utazol a jövő héten.
– Komolyan? – próbálta visszatartani a sikítást.
– Persze, April, már minden le van rendezve! Közel a nagy nap.
– Fogalma sincs, mennyi mindennel tartozom ezért önnek, Mrs Vinner...
– Semmivel nem tartozol nekem, te voltál az, aki megdolgozott ezért, és már az elején megmondtam, hogy minden erőfeszítésnek megvan a maga jutalma.
– De támogatott, és ezért örökké hálás leszek.
Aznap, már később, rettenetesen fáradtan ment haza (egyrészt, mert nagyon nagy volt a hőség, másrészt pedig azért, mert lefoglalta az extra tantárgy, amit felvett) és végigdőlt az ágyán, élvezve a fáradtságot, ami elöntötte egy igazán termékeny nap után.
Ez az érzés, ami bennem van annyira rendkívüli, hogy képtelen vagyok szavakba önteni – gondolta. – Jobb is, ha eltemetem az agyam mélyére és csak akkor szedem elő újra, amikor ott leszek a sűrűjében annak, amire egész életemben vártam.
April soha nem szerette félbehagyni a dolgokat, de ez egy olyan hatalmas és fontos lehetőség volt, hogy nem érdekelte az sem, ha fel kell adni a tárgyat, amit felvett a nyárra, és még az aggodalmáról is megfeledkezett, ami pedig egyfolytában benne volt az elmúlt években: halasztania kell a tanulmányait.
A helyzet az volt, hogy végre megértette: nem számít, hány akadályon kell túl jutnia, és a tény sem, hogy nem tudja elérni azt a profi szintet, amit pedig mindig el akart. Sőt, az sem motiválta, hogy lehet, később sikerül megvalósítania az elképzeléseit, mint ahogy eredetileg tervezte. A végén úgyis csak az számított, hogy annak szentelhette magát, amit igazán szeret és amiért élni akart.
Volt egy előérzete, mélyen elrejtve abban az izgalomban, ami a következő hét eseményei miatt volt benne. De ez nem minden. Ennél jóval többről volt szó.
Régóta várt erre a pillanatra. Nem csak arra, hogy végre egyedül lépjen ki a nagybetűs életbe, hanem arra is, hogy megismerhesse a világot, ami elbűvölte őt a hangulatával, azzal, ahogy az emberek megélték, a kultúrájával és a nagyságával – azokkal a dolgokkal, amikre nagy szükség volt és amiket ő is látni akart a hazájában: nagy ötletek és emberek, akik meg tudják valósítani ezeket a nagy ötleteket. Emellett arra a pillanatra is nagyon várt, hogy végre abban a városban legyen, ahol álmai csapata azzá a legendává vált, ami ma: a csapat, amiért évek óta szorított, ami megmosolyogtatta őt kamaszkorának legkeményebb éveiben is. És arra, hogy rossonera lehetett, nem csak büszke volt, de megtiszteltetésnek is érezte.
Kétségtelen: az élet végre rámosolygott hosszú várakozás után. Csak azt nem tudta, hogy ez a mosoly sokkal nagyobb, mint gondolta, és hogy ezzel az utazással a legcsodálatosabb dolgok kezdődnek el az életében.
~~~
2012. január – Madrid
– Valahogy olyan érzésem van, hogy ez az év más lesz.
– Ezt meg hogy érted, Sami?
– Csak egy előérzet, és különben sem rossz vagy ilyesmi...
– Tudod mit? Én is ezt érzem. Azt, hogy valami fontos fog történni.
– A focira gondolsz?
– Naná, hogy arra, Sami! Mi másra gondolnék? Tudod, hogy semmi más nincs a fejemben ezen kívül.
– Tudom. De tudom azt is, hogy falakat húzol magad köré, igazi ok nélkül.
– Ezt most fejezd be, Sami.
– Sajnálom, haver, de tudod, hogy a te érdekedben mondom, amit mondok. Nem akarom, hogy elmulassz valami nagyszerűt, ha végre a közeledbe ér, csak azért, mert a vakot játszod...
– Oké, most ejtsük ezt a témát...
– Ne légy mérges.
– Nem vagyok az, tényleg, és köszi, hogy aggódsz értem, de jól vagyok, komolyan – mosolyodott el, ezzel nyugtatva meg Samit.
– Rendben, akkor most futás! – Sami nekiiramodott, azzal a biztos tudattal, hogy Mesut követni fogja.
Valójában Mesut nem volt jól, nem volt igazán jól. Egyszerűen csak egészen eddig nem akart erre gondolni.
Az élet úgy intézte, hogy Mesutnak gyorsan fel kellett nőnie. És igazán remek munkát végzett. Alig múlt 21 éves, és már a VB-n játszott a német válogatottban, Dél-Afrikában, miközben az egész világ lenyűgözve figyelte őt: ki kíváncsian, ki csodálva. Ha volt valami, ami több figyelmet kapott, mint a varázslatos bal lába, az az volt, ahogy elboldogult abban a világban, ami a legkisebb hibát is halálos kegyetlenséggel jutalmazta... és még csak 23 éves sem volt, de már akkora lépésekkel haladt előre, mint az idősebbek. Annak a Világbajnokságnak köszönhette, hogy a világ legerősebb csapatai felfigyeltek rá, és ma a Real Madrid rajongói élvezhetik azt a kiváltságot, hogy láthatják, ahogy a csapatot irányítja, át a legkülönbözőbb akadályokon, bármilyen cím is tűnjön fel az úton. Olyan volt, mintha csak arra született volna, hogy a Madridban játsszon: ez volt a hely, ahol felfedezett önmagában egy részt, ami erősebbé tette, és ahol még mindig meg kell találnia egy darabot, amiről még csak nem is tudja, hogy szüksége van rá.
És igen. Az előérzete nem volt messze a gyönyörű valóságtól.
[Lima – Peru fővárosa
Rossonero/Rossonera – előbbi hímnem, utóbbi nőnem. Az AC Milan drukkereit nevezik így.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése