Megjöttem!

Gépelek majd be, és akkor lesz fejezet is, mert írtam ám! Addig is, amolyan képes élménybeszámoló féle :) Jó hosszú, de még így is erősen hiányos, eszméletlen hetem volt ám. Úgyhogy most totál fel vagyok töltödve.

Szóval, így kezdődött. Miért is ment volna egyszerűen, az nem a mi formánk ugye, úgyhogy kezdésnek elromlott a buszon a légkondi. Délben indultunk, fél ötkor még mindig valahol Kecskemét és Szeged között álltunk a senki földjén, mikor végre megjavították, és elindulhattunk. Volt bennem egy erős érzés, hogy akkor most forduljunk vissza, de aztán legyőztem xD És végülis, nagyon jó lett.

Emeletes buszon ültünk, legelöl. Ami néha kicsit rémisztő volt, főleg éjszaka, a Balkán-hegység kanyargós, keskeny utain, amik tele vannak alagúttal és kátyúval, egyábként pedig gyönyörű, csak sajnos éjjel értnk el addig, így aztán a hatalmas árnyakon kívül semmi mást nem láttunk. Pedig annyira lélegzetelállító. Mondjuk meg kell hagyni, így is az volt, bár ebbe valószínűleg a sofőrök elég érdekes vezetői stílusa is közrejátszott xD

Délben érkeztünk meg Szozopolba. Kicsi város, benyúló félsziget-karokon terül el, és valami gyönyörű. Igaz a legtöbb helyen körülbelül semmilyen nyelven nem beszélnek a bulgáron kívül, úgyhogy marad a mutogatás, meg a mosolygás, de mindenki eszméletlen kedves és vidám. Olyan hangulat ragad az emberre, hogy valami elképesztő. Ezért is volt, hogy a végén olyan maradtam is volna, meg nem is érzésem volt, mert közben valahol mélyen azt éreztem, hogy most nem örökre búcsúzom, hogy én ide még visszajövök... És tudom is, hogy így lesz.

Ebben a szobában laktunk, ez pedig közvetlenül a megérezés utána pillanat. Volt TV, amit össz-vissz egyszer apcsoltunk be, akkor pedig végignéztünk egy bolgár műsort, ami angolul oktatta a népeket. Vicces volt :D És volt légkondi felár nélkül(!). 39+ fokban valami isten áldása volt, főleg éjszakára.

Killátásunk a teraszról. A Fekete-tenger elképesztően kék. De tényleg. Sajnos éppen virágzott, azt majd láthatjátok a következő képeken, ami azt jelenti, hogy tele volt zöld szmötyivel, ami rád ragadt, és lesúrolni alig bírtad magadról xD Szerencsére ez a parttól csak úgy húsz-huszonöt méterig tartott, utána pedig annyira tiszta volt, hogy simán láttam az alját, még akkor is, amikor rég nem ért le a lábam, két és fél, három méteres vízben.

Háttérben a zöld szmötyi, előtérben az én kissé husis alakom, az első napon. A víz különben jó meleg volt :)

Menta koktéloztunk, még mindig az első napon. Ezt nagyon sokat osszák a bolgárok, sprite, citrom és  mentalikőr van benne, amiben csak az a veszélyes, hogy egyedül a menta ízét érzed, az alkoholét nem, viszont itatja magát, szóval könnyen a fejedbe szállhat xDDD

Vacsora egy tengerre néző étteremben. Minden nap ilyen helyeken ettünk, mert Szozopol - Naposparttal ellentétben - eszméletlen olcsó. Voltunk utolsó napon naposparton, ami ugye tök felkapott, de szerintem csúnya, ráadásul olyan árak vannak, hogy majd kiesett a szemem. Itt viszont volt, hogy háromezer forintból eléldegéltünk egy nap, és ez nem per fő, hanem kettőnknek, ebéddel, vacsorával együtt.

A tengger este a városparti éttermek, apartmanok, házak és szállodák fényeivel.

A tenger este, és itt nem a szmötyitől, hanem a városfalat megvilágító reflektortól zöld. Bolgáréknál különben minden zöld :"D

Itt strandoltunk. Na mos erről annyit, hogy csak a kövek mellett volt zöld, utána szép tiszta. Viszont az én bőrömben tutira van naptaszító gén, mert utolsó két nap gyakorlatilag már le sem kentem magam, mégsem barnultam le, még csak le sem égtem! xD Kivéve két foltot a bokámon, de azon gondolkodtam, hogy az lehet, hogy a forró homok volt xD A sziklák különben nagyon kényelmesek voltak, csak nagyon sok volt a kagyló, szóval vigyázni kellett, hogy ne vágjuk meg a talpunkat, de különben jó száraz meleg volt a parton, mindig fújt kicsit a szél, szóval nem is izzadtunk, hanem úgy jól elsütkéreztünk.

Sztárfotó jómagamról :P

Művelődtem. Tengerparti könnyűolvasmánynak bepakoltam magamnak a Háború és béke első, potom 750 oldalas kötetét xD De eddig nagyon tetszik! A második képen pedig pihi a szállodai szobában, miután pénzt dobtunk fel, hogy ki menjen elsőnek zuhanyozni. Én írok. Borzasztó sokat írtam, már csak be kellene gépelni...

Jártunk múzeumban és galériában is, ott helyben. Ez a Déli városfal alatt készült, ami a halászváros görög és római gyökereit mutatja be. Különben Szozopolban minden második nap találnak valami régészeti dolgok, főleg, mikor szállodát építenek, de van egy szép templomromuk is, meg a Szent János-szigeten most tárják fel a sírokat, illetve ott találtak egy szelencét, amiben a hívők és régészek szerint Keresztelő Szent János ereklyéi vannak. Ezt egyébként láttuk is, most a helyik templomban a Ciril és Metod templomban van kiállítva. Nagyon sokan megnéznik, igazi kegyeleti hely. A fent látható istenség egyébirán Apolló, akit utálok xD De ez van.

Sziklás partszakasz. Az, amit nem látunk, és ahol egyébként folytatódik, a tengerparti korzó, drágább éttermekkel, gyönyörű kilátással. Itt - mármint a korzón - csak egyszer jártunk, mivel a félsziget teljesen másik felén volt, mint ahol mi, így nagyon sokat kellett volna gyalogolni a dögmelegbe.

A híres-neves szozopoli régiépítésű házak egyike. Nagy részüket folyton felujítják, hiszen a fa kényes, de egyszerűen nagyon szépek szerintem, még azok is, amelyek kicsit rosszabb állapotban vannak. Az óváros egésze ilyenekkel és hasonlókkal van tele, ide egyébként nem is engednek szállodákat és apartmanokat építeni, míg ahol mi voltunk, főként ez alkotja a látképet a családi házak mellett, az embernek mégsincs olyan napospartos érzete, ahol egymás mellett nőnek ki a tízemeletes szállodák, egymást váltják a luxus helyek és a kommunizmusból fentmaradt szocreál épületek. Szozopol sokkal baratságosabb hely, nem igen van négy emeletnél nagyobb hely, még a szállodák sem, és azok is valahogy egészen beleolvadnak a helybe a sok növénnyel, a mosolyokkal, a jó kedvvel.

Kedden este indultunk Isztambulba, Törökországba, és egész szerdán ott voltunk, éjfélre értünk haza. Nagy élmény, hogy már nem csak pecsét, de rendes vízum is van az útlevelemben! Törökország különben nagyon... furcsa. De nekem nagyon tetszik is. Tágas tájak, az ember megy, megy, aztán egy zöld domb és a szántófőld kellős közepént ott egy lakótömb, csak úgy magában, ami végtelenül humoros látványt nyújt, de valahol nagyon megragadó is. Isztambul pedig... az ember nem tud onnan úgy eljönni, hogy ne szeressen bele. A nyomor és a luxus egymást váltja, nem határolódik le, mintha összetartoznának, és a szegények is valahogy mások. Hatalmas város, elég nagy részét be is jártam, és csak dolgozó, vidám emberekkel találkoztam. A lakóházak közül itt is, ott is kibukkan egy-egy kisebb-nagyobb gyönyörű vagy éppen szegényes mecset. A fenti képek a mindenki által gondolom ismert Kék mecsetben készültek, ahová csak mezítláb, vállunkat és lábunkat eltakarva mehettünk be, és valami elképesztően hatalmas és lélegzet elállítóan gyönyörű.

A Kék mecset kívülről.

Dóri és Eszti Ázsiában! A Boszporuszon átívelő nagy hídon keresztül - ami éppen olyan, mint a Golden Gate - átvittek bennünket Isztambul ázsiai részébe. Sosem jártam még annyira távol az otthonomtól, mint akkor, és sosem jártam még Európán kívül máshol. Valahogy olyan... nem is tudom megmondani, milyen érzés volt. Valahol nagyon felemelő, és köüzben pedig kicsit össze is szorítja az ember szívét. De gyönyörű. Minden annyira gyönyörű volt ebben az egy hétben! :)

Az egyiptomi - tehát a kisebbik - fűszerbazár látképe. Ez már az épleten kívüli rész, de maga a bazár - még ez a kicsit is több száz utcát foglal magába. Az emberek hangosan kínálják portékájukat, egy-két szót mindenki beszél magyarul, mindenki alkudozik, mindenki nevet, mindenki eladni és venni akar. Magával ragad az egész forgatag. Itt ettnk olyan fagyit, amilyet előtte még soha. Igazi főzött, ragadós, jégnélküli és sűrű fagyit, amit rendesen lábasból kanalaztak, bűvészkedett is vele a fiú, aki eladta nekünk, megnevetetett. Életem egyik elfeledhetetlen élménye lesz mindig, az egész isztambuli utunk.

És végül az utolsó esténk, amikor beltünk egy koktélbárba. Mau Tai vagy mi volt a koktél neve, volt benne háromféle rum, meg talán még vodka is, és vérnarancs, valami eszméletlen finom volt xD De eléggé fejbekólintott mindkettőnket. Hát, ennyi képekben, nagyon röviden ez a nyaralás, ez az egy hét Bulgáriában. Életemben először voltam mindenféle felügyelet nélkül csak úgy nyaralni, valakivel ketten, és nagyon jól éreztem magam, nagyoon régen nevettem ennyit. Minden problémát, ami még megmaradt, elhagytam a a bolgár határ előtt, és utána csak nevettem, nevettem és nevettem, és szívtam magamba a napfényt. Mindenkinek fogok majd még biztosan külön-külön is mesélni, képet is mutogattni, meg ajándékokat is hoztam nektek, úgyhogy :P

Annyira visszavágyom! De azért jó újra itthon lenni. :)