Taníts meg 10. fejezet - Betekintés

Bizony, bizony, holnap érkezik az új Taníts meg fejezet! Remélem várjátok már. Csak mert kezdek visszazökkenni ennek a történetnek a hangulatába is. Kicsit megijedtem, mert úgy éreztem, elfogyott a lendület, a Love Hurts sokkal jobban leköt, de nem. Mert Nando az Nando.

És Nando mindig is Nando marad. 

Úgyhogy jöjjön az előzetes :)

– Istenem, Torres, ne legyél már ekkora szánalmas idióta! – csattant fel az egyik legjobb barátom.Ráadásul Torresnek hívott, ami már régen rossz, ha Juanitóról van szó. – Olalla elhagyott, oké, de most már igazán befejezhetnéd az önsajnálatod, mert ebben az öt percben körülbelül azt érezem, hogy nem is ismerlek! Nem vagy önmagad. Reméltem, hogy az, hogy megismerted Annát, visszazökkent, és úgy is tűnt, erre az első nehézségnél hisztériázni kezdesz, mint valami középkorú, kapuzárási pánikkal küzdő nő  – dohogott. A hasonlatán majdnem elvigyorodtam. De csak majdnem. – Arról nem is beszélve, hogy magadról felőlem bármit gondolhatsz, engem ugyan nem érdekel, de azzal azért tisztában lehetnél, hogy Anna nem gyáva, és nem így rendezi a dolgait.

– Bocs – dőltem hátra, és lehunytam a szemem. Tényleg úgy viselkedtem, mint egy picsa. Csak egyszerűen már a gondolattól is rosszul voltam, hogy esetleg újra elveszíthetek valakit. Ráadásul úgy, hogy szinte még csak az enyém sem volt. Aztán beugrott.

Annyira nyilvánvaló volt az egész! És nem csak miatta, miattam is. Ez a szituáció egyáltalán nem olyan volt, amit csak egy telefonhívással el lehet intézni. Együtt voltunk. És én baromira nem akartam ezt az egészet csak ilyen egyszerűen annyiban hagyni. Szükségem volt rá. Szükségem volt rá, mert összetartott, amikor szétesni akartam, életet lehelt belém, amikor meghalni akartam. És nem hittem benne, hogy erre ezen a világon bárki más képes lehetne.

– Elmegyek.
 

– Mi van? – meredt rám Juanito hatalmas szemekkel.
 

– Most. Magyarországra. Segíts repülőt nézni – jelentettem ki.